Minden évben október 4-én ünnepeljük az Állatok Világnapját, amikor a vadon élő állatok védelme, a felelős háziállattartás, illetve az emberek és állatok együttélésének szépségei/nehézségei kerülnek a figyelem középpontjába. A dátum egybeesik Assisi Szent Ferenc emléknapjával, nem véletlenül. Hogy kinek a nevéhez fűződik az állatok ünneplésének ötlete, mióta és miért pont október 4-én ünnepeljük az Állatok Világnapját, blogbejegyzésünkből kiderül.
1925, Berlin: megrendezik az első állatünnepet
Heinrich Zimmermann német író, kinológus, a német kutyabarátoknak szóló, „Mensch und Hund” (Ember és kutya) magazin kiadója 1925. március 4-én, Berlinben szervezte meg az első állatoknak szentelt ünnepet. Ezzel igyekezett ráirányítani a figyelmet az állatjólléti kérdésekre, és nem is sikertelenül, hiszen a korabeli tudósítások szerint több mint 5.000 ember vett részt az általa szervezett első eseményen. Ezt követően az ünnepséget minden évben megrendezte, 1929-től viszont már nem március, hanem október 4-én. Erre a dátumra azért esett a választása, mert október 4-e Assisi Szent Ferenc, az állatok és a természet védőszentjének emléknapja. Assisi Szent Ferenc állatszeretetéről legendák maradtak fenn, élete során pedig azt hirdette, hogy nem csak embertársainkat kell szeretnünk és tisztelnünk, hanem mindent, ami körülvesz minket, legyen az akár élő, akár élettelen. Érdekesség, hogy Zimmermann már első alkalommal is október 4-én szerette volna ünnepelni az állatokat, azonban a helyszín, a Berlin Sportpalast (Berlini Sportpalota) nem volt szabad ezen a napon.
1931, Firenze: október 4-ét az Állatok Világnapjává minősítik
Heinrich Zimmermann az 1925-ös első állatünnepet követően fáradhatatlanul dolgozott az ünnepnap népszerűsítésén, és a világnappá nyilvánításra nem is kellett sokat várnia. Az 1931-ben, Firenzében megrendezett Animal Protection Congress (Nemzetközi Állatvédelmi Kongresszus) egyhangúlag elfogadta Zimmermann javaslatát, és október 4-ét az Állatok Világnapjává minősítette. 1931-től kezdve pedig világszerte ezen a napon ünneplik a vadon élő állatokat, a háziállatokat és a haszonállatokat. Az Állatok Világnapján az állatvédelmi szervezetek és hatóságok igyekeznek felhívni a figyelmet a felelős állattartás fontosságára.
Sokan talán nem gondolnak bele, de társállataink esetében a felelős állattartás a megfelelő helyről történő vásárlásnál vagy örökbefogadásnál kezdődik. Ezért az Állatok Világnapja alkalmából is megragadjuk az alkalmat, hogy hangsúlyozzuk: mindig vásárolj tenyésztőtől, vagy fogadj örökbe menhelyről, de vásárlásoddal semmiképp se támogasd az állatok egészségét és életét veszélyeztető szaporítási tevékenységet!
Ha az Állatok Világnapja alkalmából az otthoni állatfarmodat egy fajtatiszta cicával szeretnéd kibővíteni, válassz a Macskaváros ellenőrzött, megbízható tenyésztőinek macskái közül! >>